„Az én falum, az én városom” – Kreatív alkotópályázat kiállítása Veszprémben
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodája, Veszprém Megye Önkormányzata és a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság közösen kezdeményezte három évvel ezelőtt, hogy induljon útjára a Megyei Értékünnep programsorozat.
2018-ban – a Megyei Értékünnephez kapcsolódva – új kezdeményezésként hirdette meg „Az én falum, az én városom” alkotópályázatot. Olyan műveket vártak, melyek azt mutatják be, ami a gyerekek számára fontos saját lakóhelyükön.
A felhívás sokakat inspirált, összesen 224 egyéni és csoportos pályamunka érkezett különböző technikák alkalmazásával a megye 31 településéről.
Mivel Nyárádon, a Megyei Értékünnepen csak az anyag egy részét tudták kiállítani, helyszínt kerestek a teljes anyag bemutatásának. 2018. november 30. – 2019. január 4. között Pápán, a Városháza aulájában volt megtekinthető a teljes anyag.
A szervezők fontosnak tartották, hogy a megyeszékhelyen és környékén lakók is láthassák ezt a rendkívül gazdag és színes anyagot. Ezt a kezdeményezést támogatta Veszprém Megye Önkormányzata és a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság is. Így 2019. január 28-án, hétfőn 16.00 órakor a Megyeháza Szent István termének előterében nyílik meg a kiállítás.
A kiállítást megnyitja Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke. Köszöntőt mond Papp Tamás, a Megyei Értéktár Bizottság elnöke. Közreműködik a Veszprémi Ukulele Klub.
A kiállítás 2019. február 28-ig tekinthető meg.