A felvi.hu oldalon megjelentek a felsőoktatási felvételire vonatkozó jelentkezési statisztikák. A közművelődés szakjai iránt a tavalyi évhez hasonlóan igen élénk az érdeklődés.

A közösségszervezés alapszakra 3113 fő jelentkezett, ebből 673 fő első helyes jelentkező. Növekedés figyelhető meg a levelező tagozatra jelentkezőknél, ők gyakran már eleve a szakmai intézményekből érkeznek, hogy szakirányú felsőfokú végzettséget szerezhessenek.

A szakterülethez kapcsolódó szakok közül a legkomolyabb létszámbeli emelkedés a közösségi művelődés osztatlan tanári mesterszakot érinti. A közösségi művelődés tanári szakon több mint duplájára nőtt az első helyes jelentkezők száma a tavalyi adatokhoz képest, így 179 fő jelentkezőből 65 fő első helyes jelentkező lett. Ennek a szaknak az esetében a nappali és levelező tagozatra fele-fele arányban vannak jelentkezők.

A kulturális mediáció mesterszakra jelentkezők számában is jelentős növekedés figyelhető meg, összesen 206 fő jelentkezett, ebből 106 fő első helyen, ez a tavalyi 78 főhöz képest komoly emelkedés. A levelező tagozatra jelentkezőknél figyelhető meg dinamikus emelkedés.

A közművelődés felsőoktatási szakjai iránt tehát továbbra is komoly érdeklődés mutatkozik, amit jól példáz, hogy az összes jelentkezői létszám, de az első helyes adatok is biztatóak, a közösségszervezés alapszak továbbra is a harmadik legnépszerűbb bölcsészszak országosan. Ez a stabilizálódó felsőoktatási jelenlét jó alapot jelenthet a szakterület jövőképéhez, és az elegendő számú diplomás szakember-utánpótlás biztosításához.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.