Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepséget és díjátadást, amelyet a járványhelyzetre való tekintettel a virtuális térben tartottak meg.
Prof. Dr. Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere köszöntő szavaiban kiemelte a magyar nemzet semmi máshoz nem hasonlítható kultúrájának sokszínűségét, és megköszönte a kultúra területén dolgozóknak, hogy a nehéz időszak ellenére elhivatottan, töretlenül folytatják munkájukat, szellemi táplálékot nyújtanak mindannyiunk számára a megváltozott szokások, életmód mellett.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális államtitkára a 32. alkalommal ünnepelt magyar kultúra napján elmondott beszédében megemlékezett azokról, akik már nincsenek közöttünk, de értékteremtő munkájuk velünk marad és a magyar kultúra részévé vált. A teremtő akaratában megnyugodva, de emlékezve az elvesztett kiemelkedő kulturális szakemberek, művészek életművére, szimbolikus főhajtásként Szőcs Géza versével emlékezhettek az online díjátadó résztvevői, melyet Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes és kiváló művész mondott el.
“A kultúra, a művészet gyógyít, felemel, átsegít, vigasztal, nemesít, tanít, körbe ölel, támaszt nyújt az embert próbáló időkben. A sorscsapás, a veszélyhelyzet, a nehézségek mellett azonban tanított is bennünket. Az emberiséget önvizsgálatra, helytállásra és nemes cselekedetekre késztette. Meggyőződésem, hogy a járványhelyzetben megélt egymás felé fordulás, kényszer szülte kreativitás, leleményesség velünk marad örökre.” – zárta ünnepi beszédét Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Az ünnepi műsor keretében Fekete Péter államtitkár adta át a kultúráért felelős miniszter által adományozott díjakat.

A Minősített Közművelődési Intézmény Cím azoknak a közművelődési szervezeteknek adományozható, amelyek a közművelődés minőségfejlesztésében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, a szervezetek az általuk megjelölt tevékenységekben érvényesítették a minőségfejlesztési alapelveket.

Minősített Közművelődési Intézmény Cím kitüntetésben részesült:
• Erkel Ferenc Művelődési Központ – Budakeszi
• Kossuth Művelődési Központ Nonprofit Kft. – Cegléd
• Egri Kulturális és Művészeti Központ – Eger
• Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár – Martfű
• Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. – Miskolc
• Flesch Károly Közművelődési, Könyvtári, Kulturális és Városmarketing Közhasznú Nonprofit Kft. – Mosonmagyaróvár
• Váci Mihály Kulturális Központ – Nyíregyháza
• Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár – Polgár
• Tamási Művelődési Központ és Könnyü László Könyvtár – Tamási

A Közművelődési Minőség Díjra azok a szervezetek pályázhatnak, amelyek korábban már elnyerték a Minősített Közművelődési Intézmény Címet. Az emberi erőforrások minisztere évente legfeljebb egy Közművelődési Minőség Díjat adományozhat.
A Közművelődési Minőség Díjat a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit és Közhasznú Kft. nyerte el.

(A képen Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális államtitkára, Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár, Molnár Lajos Milán, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit és Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója és Fejér Andor alpolgármester látható.)

A minisztérium a Minősített Könyvtár Címet adományozza azoknak a könyvtáraknak, amelyeknek kiemelkedő innovációit a könyvtárhasználók elégedettsége, a partnerek, valamint a szakértők véleménye is alátámaszt. A Könyvtári Minőségi Díj a modellértékű szolgáltatásokat alkalmazó Minősített Könyvtárnak ítélhető.

Minősített Könyvtár Címben részesült:
• Balassi Bálint Megyei Könyvtár – Salgótarján
• Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár – Zalaegerszeg
• Egressy Béni Városi Könyvtár – Kazincbarcika
• Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ – Gödöllő
• Méliusz Juhász Péter Könyvtár – Debrecen
• Mogyoróssy János Városi Könyvtár – Gyula
• Mórahalom Város Önkormányzat Tóth Menyhért Városi Könyvtár- és Közösségi Ház, – Mórahalom;
• Óbudai Platán Könyvtár – Budapest
• Városi Könyvtár Lenti – Lenti

Könyvtári Minőségi Díjban részesült a Békés Megyei Könyvtár.

A díjazott intézményeknek gratulálunk, további sikereket kívánunk szakmai munkájukhoz!

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.