A Nemzeti Művelődési Intézet Szakmafejlesztési Igazgatóságának Kutatási Központja regionális kutatási hálózattá bővült. A Kárpát-medencei közművelődési kutatások vezetését továbbra is dr. Juhász Erika szakmafejlesztési igazgató és dr. Ponyi László kutatási központvezető látja el, munkájukat két országos koordinációt támogató kutató-fejlesztő munkatárs támogatja.

Az ország hét régiójában jelentkező kutatási feladatok koordinálását, szervezését és lebonyolítását pedig a hálózattá bővüléssel egy-egy regionális kutatási koordinátor látja el. A Kutatási Központ kulturális, közművelődési témájú kutatásokat és felméréseket végez, szakmai elemzéseket készít a közművelődési statisztika alapján, méri a jogszabályi feltételrendszer hatását, elemzi a közösségi művelődés társadalomfejlesztési tevékenységét, lokális közösségekre gyakorolt hatását. A kutatások között többek között szerepel a koronavírus járvány hatásának több körben történő felmérése a közművelődés intézményrendszerében, számos vizsgálat indul a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretén belül, vizsgáljuk a közösségi játékokat és játékos közösségeiket, feltérképezzük a Kárpát-medencei filmklubokat, Petőfi Sándor hazai és határon túli kulturális örökségét, és előkészítés alatt áll az a vizsgálat, amely a közművelődés rendszerváltásban betöltött szerepét vizsgálja majd. A kutatások nyomán megjelenő tanulmányok, elemzések biztos alapot adnak a további innovatív szakma lépések segítésére, a szakmai professzió további tudományos megalapozására, felsőoktatási beágyazottságának további megerősítésére.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.