Timár Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar koreográfus, táncpedagógus, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes alapítója, a Magyar Állami Népiegyüttes egykori vezetője hamarosan 90 éves lesz.
A mester olyan művészi életutat futott be, amelyhez hasonlót kevesen tudhatnak magukénak. A világ számos pontján ismertette meg a magyar néptáncot, nemcsak a színpadon, hanem a való életében, azaz táncegyüttesi próbák keretén belül. Nevéhez fűződik a ma már UNESCO-díjas táncházmozgalom elindítása, metodikájának létrehozása.
Timár Sándor a Színház- és Filmművészeti Főiskola koreográfus szakán végzett, majd az Állami Balettintézet néptánctagozatának tanszékvezetője volt. 1981-től a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. 1993-ban feleségével, Timár Böskével megalapította a Csillagszemű Gyermektáncegyüttest. Néptáncnyelven című könyve alapos bepillantást enged a magyar néptánc metodikájába.
A 2019. december 4-én tartott szimpózium Timár Sándor művészetét mutatja be több oldalról, avatott szakemberek segítségével. Az előadók valamennyien Timár tanítványai, illetve munkatársai voltak. Az esemény számára a Makovecz Központ és Archívum ad otthont.

Forrás: MMA

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.