2019. október 8-án nyílik a Cshongdzsui Iparművészeti Biennálé Dél-Koreában, ahol Magyarország, Dánia mellett, meghívott vendégként szerepel az ázsiai kiállítók között. A nagyszabású eseményen, a közel 3000 négyzetméteres régi dohányfeldolgozó üzem csarnokában, Sára Ernő kurátor koncepciója alapján mutatkoznak be a hazai kézművesek és iparművészek egy sokszínű tárlat keretében.

A kéz – ami összeköt című kiállítás a kézműves iparművészet műfajainak és jeles alkotóinak munkáiból válogat, a generációkon át megőrzött, fenntartott és időről időre megújított ősi, feledésbe merült technikák és anyagok újraértelmezését és változásait mutatja be.

A közel 70 műtárgyból álló kollekció a magyar textilművészet, ötvösség, kerámia- és porcelánművészet, bőr, grafika, papírművészet, belsőépítészet, üvegművészet, valamint a magyar népművészet szövő, hímző, fafaragó, csontkarcoló mestereinek remekműveit sorakoztatja fel. A megnyitón az MMA képviseletében dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár és Komlóssy Ágnes osztályvezető lesznek jelen. A kézműves tárlaton október 26-án rendezik meg a Magyar Napot, melyen Néma Júlia keramikus művész tart előadást a magyar és koreai kerámiaművészet kapcsolódási pontjairól, illetve a magyar kiállítókról, emellett a Csillagszeműek táncos előadását is láthatják az érdeklődők. A Magyar Napon a Magyar Művészeti Akadémiát Sára Ernő kurátor és Szenes István, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat vezetője képviselik. A konferenciákkal, művészeti vásárral és versenyekkel színesített kézműves biennálé november 17-ig várja látogatóit a dél-koreai Cshongdzsuban.

Kiállító művészek:

Baliga Kornél, Bartha István, Berzeviczy-Fehér Jánosné, Beszprémy Józsefné, Borkovics Péter, Bornemisza Rozi, Borza Teréz, Botos Péter, Bulla Márta, Doncsev Antoni, Doromby Mária, Fekete György, Gosztonyi Zoltán, Hager Ritta, Hauser Lilian Beáta, Kálmán László, Kasza Miklós, Katona Katalin, Katona Szabó Erzsébet, Kelecsényi Csilla, Keresztes Dóra, Kiss Ilona, Kiss István, Kókay Krisztina, Kótai József, Laczák Géza, Lencsés Ida, Molnár Imre, Muharos Lajos, Nagy Judit, Nagy Vincéné, Néma Júlia, Oláh Sándor, Orosz István, P. Benkő Ilona, Pasqualetti Eleonóra, Penkala Éva, Péreli Zsuzsa, Rozsnyai Béla, Scherer József, Schrammel Imre, Schuszter István, Sipos Balázs, Smetana Ágnes, Szabó Marianne, Szalma Ágnes, Szenes István, Szőcs Miklós TUI, Szunyoghy András, Varga Erika, Varga Mária, Varga Péter, Vereczkey Szilvia, Zidarics Ilona és a Hagyományok Háza fekete kerámia kollekciójának alkotói

Fotó: Péreli Zsuzsa: Skating on Midsummers’ Eve / Korcsolyázás Szent Iván-éjkor
Forrás: MMA

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.