Elődeink természetes anyagokkal színezték a lent, a gyapjút, a kendert, amiből a ruháikat, háztartási textileket, ágyneműket készítették, a fonalakat, amivel kihímezték a kelméket, az ily módon nyert festékek kerültek díszítésként a használati tárgyaikra mint a pásztorbot vagy épp a dísz- vagy mágikus funkciót is betöltő tárgyakra mint amilyen a húsvéti tojás. A székely festékesektől a bengáli patachitráig kiállítás 2019. augusztus 15. – szeptember 20-ig tekinthető meg a Hagyományok Háza Kallós Zoltán kiállítótérben.
A kiállításon egy indiai és két magyar népművészeti tárgykultúrát választottak, hogy ezt az ősi eljárást és annak újraéledését és mai használati formáit bemutassák.
Az indiai patachitra nem csupán egy vizuális népművészeti forma. A szankszrit „pata”, ruhadarab és a festésre utaló „chitra” szó összetételéből származó szó egy egyedülálló bengáli néphagyományt jelöl. A növényi festékekkel, gyakran 2-3 méter hosszú tekercsekre festett történetekhez énekek is társultak, amiket faluról falura járva adtak elő. A tekercsek történelmi eseményeket, mitológiai történeteket, eredetmondákat őriztek meg az utókornak, a hozzájuk kapcsolódó énekek szájról szájra hagyományozódva maradtak fenn.
A magyar paraszti hagyományban a székely festékesszőnyegek gyapjúfonalának a festése maradt fenn legtovább, a vadalma-, vadkörte- és égerfa kérgét barna, a nyírfa levelét és kérgét, a kutyatejféléket, az akácvirágot sárga, a festő mügét és a kökénybogyót kék festék készítésére használták. A másik, a Kárpát-medencében általánosan fennmaradt növényi festéses eljárás a húsvéti tojásfestés. Általánosan ismert, hogy a vöröshagyma héjával sárgásbarnára festik a tojást, de Beregben például a zöld búza kifőtt levével zöldre, az Ormánságban a bábic gyökerének a főzetével sötétsárgára festik a hímeseket.
