2018 júniusban Buzita és Hidasnémeti községek képviselői egy határon átnyúló projekt megvalósítása mellett döntöttek, mely a Múlt és jelen találkozása a kultúrában címet kapta. A pályázat a két település kapcsolatát volt hivatott erősíteni.
A projektnek köszönhetően Buzitán és Hidasnémetiben megrendezésre került a Múltunk a jelenben című programsorozat, melynek nyitórendezvényét még június első napjaiban tartották Buzitán, a felújított szabadtéri színpadon és környékén, valamint a helyi malomban.
A projektesemény műsorában fellépett az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Nagyidáról, az imregi Bazsarózsa Ifjúsági Hagyományőrző Együttes, Kovács-Benko Fruzsina Borbála, a Buzitai Alapiskola Citerazenekara, majd másnap délután a helyi malom udvarán Horňák Marek és Zsuzsa zenekara, valamint Korpás Éva, Sipos Dávid, Madarász András és Lakatos Áron koncertje szórakoztatta a közönséget.
A projekt keretén belül mindkét település felelevenített egy-egy múltbéli központi elemet a község életéből. Buzitán a Szentimrey-kastély emléke, míg Hidasnémetiben a vasút kiépítése került felidézésre.
Forrás: Felvidék ma
Fotó: Mohňanský Csilla