Nagy napra ébredtek a szigetszentmártoni bábos tábor lakói a táborozás negyedik napján. Csupa-csupa játék, sok-sok izgalom és rengeteg finomság várta őket.

A délelőtt még a közös munkával telt, a csoportok készültek az esti bemutatóra, még csiszolgatták, javítgatták a bábokat, próbálták a szövegeket, még átírták, finomították a darabokat. A sok munkát legjobb sporttal levezetni. Az árnyas fák alatt számtalan vicces sorjátékban kellett bizonyítaniuk ügyességüket. A játék során valamennyi segédeszköz és a feladatot nehezítő tárgy valamilyen módon kötődött Vitéz Lászlóhoz, például palacsintasütőben kellett pingpong labdákat célba juttatni. A legügyesebbnek és leggyorsabbnak Hajdú-Bihar megye csoportja bizonyult.

Kis pihenés után elérkezett a bábcsoportok bemutatóinak ideje. A csoportok már korábban megkapták az alapanyagokat, amelyeket fel kellett használniuk az előadásuk során, melynek címe: Mi ellen küzdene ma Vitéz László? A csoportok nagyon ügyesen bántak a kapott nyersanyagokkal, eszközökkel és nagyon érzékenyen reflektáltak a körülöttük lévő világra. Több csoport előadásának témája a természetvédelem volt, a vizek szennyezése, az esőerdők kivágása, és ezáltal az állatok élőhelyének visszaszorulása. Az egyik csoport előadása a mozgáskorlátozottak parkolóhelyét elfoglaló sportkocsikról szólt, egy másik középpontjában, a napjainkban sokakat érzékenyen érintő, párválasztás témaköre állt. Volt olyan előadás, ami a fiatalok mobilhasználati szokásaira hívta fel a figyelmet és érezte úgy, hogy azon a területen lenne miért küzdenie Vitéz Lászlónak, egy másik pedig a toleranciáról és az összefogás fontosságáról szólt.

A gyerekek az előadások során többször is felhasználták a Vitéz Lászlóra jellemző szófordulatokat (aztakutyikafáját, egy, keto, három, a nagymamucikám báli legyezője stb.), ügyesen alkalmaztak hangeffektusokat, és használtak fel a tábor területén még található egyéb anyagokat. Sok nevetés és rengeteg taps után a bábosokat újabb meglepetés várta, az egész heti teljesítményt díjazva minden csoport kapott egy-egy tortát, hiszen mindenki kiemelkedő volt valamiben: vagy a faház tisztasági versenyben remekelt, vagy a szelektív hulladékgyűjtésben vagy a rőzseszedésben vagy a bábelőadása volt elismerésre méltó.

Az estét tábortűz zárta, ahol újra előkerült a gitár és a citera, és még utoljára együtt énekeltek, táncoltak a táborlakók.

Négy aktív, sok tanulással és rengeteg programmal teli nap után már csak a búcsú maradt. Számos új barátság köttetett, sokáig emlékezetes lesz a rengeteg közös élmény. Reméljük, a gyerekek és a csoportvezetők ősszel kipihenten, sok új ismerettel felvértezve folytatják a bábozást.

   

Holnap még vár ránk egy rövid kirándulás a közeli Vadasparkba, majd a csoportok hazaindulnak.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.