Jánosi András a magyarországi táncházmozgalom indulásakor a Jánosi Együttes prímásaként kezdett foglalkozni a hangszeres magyar népzenével. Együttese egy több mint 250 éves magyarországi hangszeres hagyomány folytatója, amelynek legfőbb jellemzői a ritmusosság, a rögtönzés, az egyéni előadásmód. Műsoraikon a magyar tájak hagyományos népi táncmuzsikája mellett a 18–19. század magyar zenei hagyománya is megszólal. Jánosi Andrásék ötlete alapján született az a zenei sorozat, amely az MMA Népművészeti Tagozat programjaként a Pesti Vigadóban most hétről hétre meghallgatható, s amely a klasszikus zenében rejlő magyar népzenei források bemutatására vállalkozott.
A Magyar Művészeti Akadémia aktív szerepet vállal zenei anyanyelvünk ápolásában, a művészeti ágak és zenei műfajok közötti kapcsolatok feltárásában, összművészeti projektek megvalósításában. Ebbe jól illeszkedik az MMA székházában rendezendő koncertsorozat, hiszen rámutat a magyar népzene sokrétűségére, s évszázadokon át tartó erőteljes behatására a komolyzenei szerzők műveire. A Jánosi András akadémikus alapította és vezetésével működő Jánosi Együttes célja ezeken az estéken a magyar zenei anyanyelv megjelenítése, neves klasszikus zeneszerzők magyar népzenei forrásainak bemutatása és megismertetése a zeneértő közönséggel, a népzene és a klasszikus zene összekapcsolódásának értő felfedeztetése.
A Jánosi Együttes tagjai:
Jánosi András – hegedű, Danhauser Zoltán – hegedű, Túri András – kontra, brácsa, Kiss Csaba – bőgő.
2018. november 27. (kedd) 19.00
RÉGI MAGYAR TÁNCOK
(A XVIII. századi magyar táncok ma is élő öröksége)
A helyenként még ma is élő, magyar falusi tánczenei hagyomány sejteti, milyen gazdag tánc- és zenei élet lehetett Magyarországon az elmúlt századok során. A korábbi, többnyire táncainkra vonatkozó feljegyzések mellett, a 18. századtól megszaporodó dallamlejegyzések is ezt támasztják alá. A 19. század első harmadáig ezernél is többre tehető a lejegyzett magyar táncok száma. A dallamok népzenei összehasonlítása igazolja, hogy a korábbi századokban élő és országszerte ismert zenei és tánchagyományt őrizte meg falvaink népe. Sajátos történeti oka van annak, hogy régi táncaink öröksége épp Erdélyben maradhatott meg a legépebb formában – nyomait azonban másutt is felfedezhetjük. Lajtha László nyugat-magyarországi gyűjtései, a Csallóközben, Felvidéken, illetve Szatmárban fölbukkanó dallamok bizonyítják, hogy bár lényegesen kisebb számban, de más vidékek hagyományában is fellelhető a 18. századi tánchagyomány. A műsor alapja az a két évtizede tartó kutatómunka, amelynek során körülbelül kétezer 18. századi, illetve ma is hallható táncdallam összehasonlítására került sor. E munka során huszonnyolc, a mai tánchagyományban is fellelhető táncnak sikerült a 18. században is már meglévő formáját felfedezni. Az Együttes műsora ebből az anyagból ad válogatást.(Az előadás anyagából részletek hallhatók az Együttes következő CD-lemezein: 77 Magyar tánc (1730–1810) – 1997. HUNGAROTON HCD 18228; Kossuth izenete eljött… – 1998. HIRIPI HIPCD 198)
2018. december 17. (hétfő) 19.00
AZ ÓPERENCIÁS TENGEREN TÚL…
(A „magyar barokk zene” megidézése)
Magyarország Mátyás király haláláig Európa egyik nagyhatalma volt. Mátyás uralkodását (1458–1490) Magyarországon véres, gyászos századok követték: a török hódoltság, a Habsburg elnyomás. Európa más tájain ezalatt az időszak alatt teljesedett ki a reneszánsz, kezdett virágozni a könyvnyomtatás, majd kialakult a barokk művészeti nyelvezete, míg Magyarország a létéért, függetlenségéért küzdött. Miközben Itália földjén Monteverdi, Corelli, Vivaldi, német földön Schütz, Bach és kortársaik munkája nyomán kivirágzott a barokk zenekultúra, Magyarországon a zenei alkotótevékenység jobbára a táncdallamok tömegének lejegyzésére és ezáltal az utókor számára való megmentésére korlátozódott. Önkéntelenül fölmerülhet bennünk a gondolat: vajon milyen műzene teremhetett volna e – mondhatjuk – kivételesen gazdag hangszeres (tánc-)zenei közkincs talaján békésebb, elnyomástól mentes századokban? Ma már láthatjuk, el nem veszett e zenei kincs. A néphagyomány táncmuzsikaként őrizte meg a XVII–XVIII. században is már lejegyzett magyar táncdallamok jelentős részét. Olyan dallamanyagról van szó, amely gazdagságában, változatosságában, ritmikai világát tekintve nem marad el más európai népek hasonló zenei hagyományától. Nem régi dallamkincsünk hiányosságai vagy alkalmatlansága okozta, hogy magyar földön nem szolgált táplálójául a kibontakozó honi műzenei nyelvezetnek. Más népek zeneszerző fiai szívesen merítettek zenei hagyományunkból. Eddigi ismereteink szerint, csupán a legismertebbek közül Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Brahms és Berlioz is dolgozott fel magyar dallamokat. A későn kibontakozó magyar műzenei nyelvezetben keresendő tehát a hiba forrása, amely a küzdelmes századok során formálatlan, műveletlen maradt, s e lemaradás késői pótlásakor az alappillérek mértékéül a nyugati zenét tekintette, nem pedig az akkorra már csak porosodó kéziratokból, vagy a falvak egyszerű népétől megismerhető magyar zenei örökséget. Műsorával a Jánosi Együttes arra vállalkozik, hogy egyrészt a régi magyar kéziratos gyűjtemények, másrészt a XVII–XVIII. század zenei világába gyökerező népi táncdallamok alapján megidézi a meg nem született XVII–XVIII. századi magyar műzenét.
Forrás: MMA
Fotó: Jánosi Együttes (Népművészet. Nemzeti Szalon 2018, Műcsarnok)
