A KULTIVÁL – hosszabb nevén a Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál – immár negyedik alkalommal hívja összművészeti találkozóra a Kárpát-medence fiataljait. Az idei találkozó témája a fesztivál, ezért a vajdasági Orom Malomfesztiválján találkoznak a Kárpát-medencei fiatalok 2018. augusztus 16-19. között.
Az Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Muravidékről, Vajdaságból és Magyarországról érkező fiatalok animációs- és kisfilmekkel, zenei- és táncprodukciókkal mutatkoznak be a találkozónak otthont adó Malomfesztiválon egymásnak, valamint a fesztivál érdeklődő közönségének.
A KULTIVÁL a művészeti bemutatók mellett helyet ad a kapcsolatok építésének és az ifjúsággal foglalkozó szakemberek műhelymunkájának is. Az NMI Művelődési Intézet a 135+1= A jövő zenéje program keretében megismert két ifjúsági közösséggel, a kecskeméti KÉK Stúdióval és a hódmezővásárhelyi Hangjegyfonó csoporttal vesz részt a találkozón.
A Malomfesztivál egyik fő célja idén is, hogy eltörölje a határokat – az összeset: a belsőket, az egymás és az országok közöttit. Emellett természetesen szeretné megmutatni Szerbia, Vajdaság érintetlen szépségét, állapotát.
Bővebben: