A kulturális partnerségek a kiemelt témája a Szín Közösségi Művelődés 2018-ban megjelent első lapszámának. A szakmai folyóirat 23. évfolyamának első száma többek között olyan helyi, megyei, országos és Kárpát-hazai szintű kulturális és közösségi összefogásokra mutat be jó gyakorlatokat, melyek önmagukon túlmutatva a szakmát és a társadalmat is gazdagítják, s mintaként szolgálhatnak az értékek mentén született vagy születendő kulturális-közösségi szövetségek számára.

TARTALOM

Szín – Közösségi Művelődés 2018. április – 23/1.

Kulturális partnerségek

KÖSZÖNTŐ

A kultúra együttműködései – az együttműködés kultúrája

KULTURÁLIS PARTNERSÉGEK

Két keréken, kultúrával a helyi közösségekért – Bringafesztivál Csömörön

Tiszatenyő, a jövőjét építő közösség – Települési- és térségi önazonosság erősítését célzó kezdeményezések

Tűzzel-Vassal Fesztivál – egy kézműves mesterség megtartásának története

„A közös múlt a közös jövő záloga” – Közösségi összefogással készült könyv a Vasi Hegyhát szakrális emlékeiről

INNOVÁCIÓ

Békési bábvarázs

BABAART – művészetek kicsikre hangolva

Egy kalendárium története – Módszertani film a közösségfejlesztésről

HÁLÓZAT

Boldog születésnapot, Kék Elefánt! – Közösségfejlesztés a kecskeméti ifjúsági közösségi terekben

ARCKÉPEK

Jelenlét a Jelenben – Beszélgetés az algyői Jelen Ifjúsági Klubról

HORIZONT

Játék 6árok Nélkül – Ifjúsági közösségépítés és értékőrzés Bajon

Testvérvárak – Mai várvédő szövetségek

KÁRPÁT-HAZA

„A madárnak szárnya van és szabadsága, nekünk szülőföldünk és sok-sok tennivalónk.” – Beszélgetés Nagy Györggyel

Gyertyaláng a hősökért – Évről-évre több közösséget von be a Krajczáros Alapítvány első világháborús projektje

NÉPFŐISKOLÁK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

„A népfőiskola szolgáltatásaival kapocsként összeköti a kultúrát és a gazdaságot” – KAPOCS Népfőiskola, Mórahalom

IN MEMORIAM

Kallós Zoltán (1926-2018)

Borbély Jolán (1928-2018)

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.