Május 7-én indul útjára a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, amely mintegy 800 programmal várja az érdeklődőket. Az egy héten át tartó programsorozatot Dr. Cseri Miklós, miniszteri biztos, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója nyitja meg Kiskőrösön.
Az eseményen felszólal Dr. Szilvay József Attila, a Magyar Közút Nzrt. vezérigazgatója, Szerencsi Gábor, a Magyar Közút Nzrt. közúti szolgáltató igazgatója, Berencsi Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kerékpáros Koordinációs Főosztály vezetője és Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere.
Az ünnepélyes megnyitónak a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum ad helyet május 7-én 11.00 órától. Az intézmény tavaly, az első Közösségek Hetén számos eseménnyel vett részt a programsorozatban. A témahét minden napján kínált a rendezvény szellemiségét képviselő, innovatív közösségépítő programokat.
A Közösségek Hete megnyitó ünnepsége az „Élményműhely – Kupola építése” című programmal veszi kezdetét 10 órakor, mely folyamatosan, az esemény alatt nyeri el végső formáját. A hivatalos megnyitó után Kiskőrös főteréről induló biciklis felvonulás Józsi, az úthenger vezetésével érkezik meg a múzeum udvarára, ahol kirakják a Közösségek Hete logóját. A rendezvény a „Közösen könnyebb” című kiállítás megnyitójával zárul.
Az országos rendezvénysorozat a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001 kiemelt projekt keretében, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciumi együttműködésében valósul meg.
Az országos megnyitó időpontja: 2018. május 7. 11.00 óra
Helyszín: Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum (6200 Kiskőrös, Dózsa György út 38.)
Részvételi szándékát szíveskedjen jelezni 2018. május 6-án 10 óráig, ide kattintva!