Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottsága pályázatot hirdet A múltját őrző ház – 2018. címmel. A pályázat célja a hiteles népi építészeti értékek továbbélésének segítése azon hagyományos népi építészeti emlékek példaképként történő széles körű ismertté tételével, ahol a jelenkori használat, a hasznosítás, és a népi építészeti értékek megőrzése kiemelkedő színvonalon valósult meg.

A pályázatra védett műemlékekkel, helyi védettségű épületekkel és semmilyen védelmet nem élvező, de értékes népi épületekkel egyaránt lehet nevezni. A pályázásnak nem feltétele, hogy a megvalósult állapot egy tudatos építészeti koncepció alapján jött-e létre, vagy a mindennapok változásainak folyamatában, egy új igény szerinti jó ízléssel történt átalakítással, berendezéssel alakult-e ki. Az elbírálás legfőbb szempontja, hogy a jelenlegi használat hogyan illeszkedik az eredeti funkcióhoz, illetve mennyiben segíti elő az emlék értékeinek védelmét – érvényesülését. Bírálati szempont, hogy milyen mértékben sikerült összhangot teremteni a történeti épület szellemisége és a kiegészítések között, illetve hogyan felel meg az épület a mai igényeknek.

A múltját őrző ház-díj odaítélésére bárki tehet javaslatot a mellékelt adatlap kitöltésével és a nepiepiteszet@icomos.hu címre 2018. április 9. határidőig történő megküldésével. A javaslat megérkezését az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága elektronikus levél útján visszaigazolja. A kiírásnak nem megfelelő, hiányos, vagy határidő lejárta után érkezett javaslatokat a Bíráló Bizottság nem veszi figyelembe, azok anyagát nem őrzi meg, és nem küldi vissza.

A beérkezett javaslatokat az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottsága e célra kijelölt Bíráló Bizottsága értékeli. A Bizottságban meghívott szakmai társszervezetek delegáltjai is részt vesznek. A Bíráló Bizottság a javasolt alkotásokat úgy terjeszti elő az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Vezetőségének, hogy döntését a XXI. Békési Népi Építészeti Konferencián, 2018. szeptember 27-én nyilvánosságra hozhassa, s a díjakat átadhassa.

Forrás: ICOMOS

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.