Egyszerű, mint az egyszeregy, és a részvevőknek garantált jókedvet is hoz az a matematikai képlet, amellyel a tanév második felében az NMI Művelődési Intézet megmozgatta a kreatív ifjúsági közösségeket. A „135+1 = A jövő zenéje” program egy olyan kezdeményezés, melyben Kodály Zoltán munkásságából inspirálódva 135+1 fiatal közösség hallathatja a hangját!
A „135+1 = A jövő zenéje” programot – melyre 2018. március 12-ig nyújthatták be csatlakozási igényüket a pályázók – a 2017-es Kodály-év ráadásaként szervezi meg a közösségi művelődés országos intézménye az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A program 135+1 ifjúsági mikroprojekt, közösségépítő ötlet kezdeményezőinek ad lehetőséget elképzelésük megvalósulására. A közös alkotás közösségépítő, lélekemelő hatására építő országos folyamatban kiemelt figyelmet kapnak a fogyatékkal élő és a hátrányos helyzetű fiatalok közösségei.
A kezdeményezéshez legalább 5 fős csapatok csatlakozhattak – köztük már meglévő közösségek, de olyan társulások is, akik direkt a „135+1 = A jövő zenéje” program kedvéért álltak össze.
A programra többek között közösségi performanszokkal, zenei alapú helyi közösségépítő folyamatokkal jelentkeztek a csapatok, melyeket egytől egyig Kodály Zoltán életműve inspirált, de műfaji megkötés nem volt. A készülődő produkciók híven tükrözik a fiatalok kreativitását, és eszközeik sokszínűségét: például népdalokat ismerhetünk meg jelnyelven, szájjal és lábbal festő művészek illusztrálják a zenét fényfestéssel, gyermekek adják elő saját koreográfiájukat Kodály műveire, moderntánc-csoport teszi láthatóvá a zenét és hallhatóvá a táncot, rap és beatbox ütemekkel szólalnak meg a népdalok, de rövid animációs film is készül a zeneszerző egy daljátékától ihletve.
A legtöbb jelentkező Vas, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Pest megyéből csatlakozott a felhíváshoz, és a tisztán zenei projektek mellett azonos súllyal vannak jelen a komplex szemléletű művészeti produkciók. A jelentkező közösségek közel egytizede fogyatékkal élőket is bevon az alkotásba; s több mint húsz közösség említette a bemutatkozójában, hogy hátrányos helyzetű fiatalokkal is együttműködnek.
A támogatott ötleteket 2018. március 19-től május 14-ig kell megvalósítani.
Az alkotásokat a feltöltéseket követően a Művelődési Intézet honlapján keresztül a szélesebb közönség is megismerheti majd.
A projekt webfelülete: www.archive2021.nmi.hu/kodaly