A Kulturális Központok Országos Szövetsége a Művészetek Háza Gödöllő Kulturális Központ kiemelt partnerségével országos közművelődési konferenciát rendez 2018. április 11-12. (szerda-csütörtök) között. A konferencia fókuszában a jogszabályi változások, és azok napi alkalmazásának áttekintése áll, a tanácskozás második napján pedig a szervezet éves Közgyűlésére is sor kerül.
A konferencián mutatkozik be a nyilvánosság előtt első ízben a magyar közművelődés „Etikai kódexe”, emellett – híven a hagyományokhoz – a részvevők a két nap során bepillantást nyerhetnek a közművelődési munka helyi jó gyakorlatába, azaz Gödöllő város művészetekben, valamint „királyi örökségben” gazdag világába is.
A KKOSZ vezetősége, valamint a házigazdák, Kovács Balázs ügyvezető igazgató úr és munkatársai minden kedves intézményvezető kollégát, szakmai munkatársat, tiszteletbeli tagot – KKOSZ körből és túlról – nagy szeretettel invitál Gödöllőre!
A jelentkezési szándék regisztrálása március 29-ig lehetséges.
A konferencia programja, valamint a jelentkezés módja a felhívásban olvasható, mely letölthető innen: