A hagyományokat töretlenül továbbvíve megjelent a Szín – Közösségi Művelődés című folyóirat 22. évfolyamának 1. száma az egykori Nemzeti Művelődési Intézet szellemi örökségét és küldetését magára vállaló és gondozó NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. kiadásában.

A lapszám az esélyteremtés témakörét járja körbe, mely a kulturális alapellátás gondolatának és mindenkire való kiterjesztésének egyik fókuszpontja. A kultúra az, ami lehetőséget, s egyben esélyt teremthet a közösségek értékalapú újraszervezésére, a települési közösségek megerősítésérére, s az egyéni esélyek és kompetenciák fejlesztése mellett a felzárkózásra és a közösségi szintű érvényesülésre.

A szerzők követendő példákat mutatnak be arról, hogy miként adhatjuk át nemzedékről nemzedékre a kulturális mintákat, hogyan építhetünk a közművelődésben innovatív módon a hagyományokra, az értékfeltárásra, és hogyan teremthetünk átjárást biztosító hidat a jövő felé az újra való nyitottság igényének felkeltésével. Emellett arra is választ kapunk, hogy hol és kik lehetnek a partnerek az esélyteremtésben, példaadásban…

Tartalom:

KÖZÉPPONTBAN AZ ESÉLYTEREMTÉS

„Tudunk mintákat adni” ‒ A nagyvázsonyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület esélyteremtő és közösségfejlesztő tevékenysége
Mi van a ládafiában? ‒ Elfelejtett mesterségek visszatanítása Hajdú-Bihar megyében
Mindig van esély! ‒ Interjú Jakab Lászlóval, a Heves megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház vezetőjével
Esélyt az életnek ‒ Beszélgetés Máté Lászlóval, a Visnyeszéplaki Faluvédő és Közművelődési Egyesület vezetőjével
Életsorsok mélységében ‒ Roma tájház Hodászon – Interjú Rézműves Melinda etnográfussal
A Megyeri Kézműves Falu ‒ Beszélgetés Szente Bélával és Zalai Erikával
Esélyteremtés a Mag-házban – az Élettér Egyesület tevékenysége ‒Interjú Monostori Évával, a Mag-ház és az Élettér Egyesület szakmai vezetőjével
Korongon forgó jövő ‒ Fazekasok együtt Magyarszombatfáért

INNOVÁCIÓ

Így újítanak a szabolcsi fiatalok ‒ A Kultúrházak éjjel-nappal „Így újítunk mi” pályázatának első helyezettje: a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület
Művházból start-upba ‒ A művelődő közösségek kulturális-gazdaságfejlesztő szerepe, lehetőségei a településeken

HÁLÓZAT

KÖ7-középiskolások hete Szegeden ‒ A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont D2 Ifjúsági Irodájának szervezésében
„Ahogy agyunkhoz a szívünkön át, úgy az elfogadáshoz a kultúrán keresztül vezet az út” ‒ Kultúrházak éjjel-nappal 2017 beszámoló és villáminterjú Novák Péterrel

HORIZONT

Közösségemen innen és túl
Mint(a) nagymamánál – a Bihari Múzeum vándorkiállítása

NÉPFŐISKOLÁK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN ‒ MÁTYUS ALIZ ROVATA

A hely ‒ Mester Balázs bárdudvarnoki polgármester a Zselici Kaláka Népfőiskola elemeiről, terveiről
Az érték ‒ Az értékőr hálózatok nemzetösszetartó küldetése
Az eszme ‒ Csoóri Sándor emléke előtt tisztelegve

Megrendelő

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.