Szabó László

módszertani referens
Telefonszám: +36 20/322-9603
E-mail cím: szabo.laszlo@archive2021.nmi.hu

Megyei iroda:
Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Szakmai tapasztalatszerzése már gyermekkorában elkezdődött, mivel édesapja 30 évig volt a Tarpai Művelődési Ház igazgatója, ebből kifolyólag minden szabadidejét ott töltötte és szívta magába a kultúra levegőjét. Egészen fiatalon önkéntesként vett részt a különböző rendezvények megszervezésének minden mozzanatában. Részt vett a teremberendezésben, volt jegy- és tombola árus, de megtapasztalta a kiállítások rendezésének szépségét is.

Ilyen előzmények után természetes, hogy erre a pályára lépett: 1986 augusztusában a vásárosnaményi Művelődési Központba került, ahol elsősorban a fiatalokkal foglalkozott. 1987-ben a következő állomás Beregsurány lett, ahol a település kulturális életét irányította 5 éven keresztül. A sorkatonai szolgálat után egy pár évig általános és művészeti iskolában tanított, majd 2006-ban Debrecenbe került.  A Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézetben elsősorban a megye népzenei és néptáncos csoportjaival foglalkozott. Az Intézet 2007-ben megszűnt, a munkáját a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központban folytatta. 2013-tól a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának és annak utódszervezete az NMI Művelődési Intézet munkatársa.

Munkája mellett mindig is nagyon érdekelte a népzene, az első diplomáját is ezen a területen szerezte. Ahogy ideje engedi a mai napig is foglalkozik vele, és segítséget nyújt a megyében működő népzenei és néptáncos együtteseknek.

Már a pályája elején megtapasztalta, hogy milyen ereje van egy közösségnek és az elmúlt évben is volt szerencséje közreműködni egy közösség létrehozásában és azóta is követe azok működését. Egyik legfontosabb feladatának a közösségek megalakításának elősegítését és működésük támogatását tartja.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.