Károly Andrea Júlia

módszertani referens
Telefonszám: +36 20/348-6211
E-mail cím: karoly.andrea@archive2021.nmi.hu

Megyei iroda:
Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Egyetemi oklevéllel – művelődési és felnőttképzési menedzser szak, illetve főiskolai diplomával rendelkező népművelő és ének-zene szakos általános iskolai tanár, közművelődési szakértő. A pályán eltöltött több mint 27 év alatt szakmai feladatai több szakterületre irányultak. Az amatőr művészeti mozgalmat nem csak kívülről segítette, hanem aktívan részt vesz mind a mai napig a csoportok munkájában (énekkar, fúvószenekar). Emellett a városi nagyrendezvények, ünnepségek szervezőjeként is tevékenykedett. Fontosnak tartja, hogy egy település emlékezzen és tárja fel múltját, hagyományait, amire alapozva egyedi rendezvényeket lehet megvalósítani. Lakóhelyén és kistérségében három nemzetiség él együtt, ápolja hagyományait. A saját és közösen megvalósított rendezvények által jól ismeri a térség nemzetiségi csoportjait, tevékenységüket. Szentgotthárd városa 2005-ben úgy döntött, hogy a közművelődési feladatellátására együttműködési megállapodást köt a Pannon Kapu Kulturális Egyesülettel, melynek 2016. áprilisától elnöke.

Feladatai közé tartozik többek között a közművelődési intézményekben és a közösségi színterekben tevékenykedő szakemberek, döntéshozók, valamint a civil szervezetek vezetőinek módszertani támogatása, a szakmai szervezetekkel való együttműködés és partnerkapcsolatok működtetése. Emellett fejlesztő programok tervezésében, területi szintű amatőr művészeti, népművészeti, hagyományőrző tevékenységek megőrzésében és fejlesztésének támogatásában, valamint az egész életen át tartó tanulást lehetővé tevő alkalmak, lehetőségek kialakításában is aktívan részt vállal. A területi közművelődési feladatellátás fejlesztésének segítése, stratégiai szakmafejlesztési koncepciók kidolgozása, jó gyakorlatok gyűjtése, tematikus műhelyek működtetésében való részvétel, valamint a területi közművelődési feladatellátás kommunikációja, országos mintaprogramok mentorálása, illetve közművelődési információs szolgáltatás nyújtása, tematikus adatbázisok létrehozása és működtetése, részvétel a közművelődési statisztikai adatgyűjtésben is a feladatai közé tartozik.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.