Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ

Békés, egy hagyományait megőrző, a mai kor életfeltételeit kisebb középvárosi szinten kielégítő, jellegzetes alföldi település.

1949-ben Békésen nyílt meg az ország első vidéki művelődési otthona, a város máig legszebb középületében, amely Benedicty József tervei alapján 1885-ben épült, Kaszinó céljára. Az 1978-as földrengés okozta károk felmérésekor kiderült, hogy az épület nagytermi rendezvények megtartására a továbbiakban nem alkalmas. Ezután 13 évnek kellett eltelnie, hogy Békés városnak ismét legyen művelődési központja. 1991-ben elkészült Bodonyi Csaba építész tervei alapján, a 420 férőhelyes színházterem, egy kamaraterem, klubszoba, két tanfolyami terem és kiszolgáló helyiségek. A több éves “vándorlás” után e szép új épületben folytatták tevékenységüket.

A nyári időszakban két hetes nagy rendezvény, zenei fesztivál megrendezése az intézmény tevékenységének kiemelkedő eseménye. Ez a Békés-tarhosi Zenei Napokat jelenti hangversenyekkel, zenei kurzusokkal, kiegészítő rendezvényekkel. Minden év szeptemberének második hétvégéjén rendezi meg a város “Madzagfalvi Napok”-at, amelynek szintén egyik fő szervezője a kulturális központ. Ez a kétnapos nagyrendezvény hagyományteremtő szándékkal indult el. A szabadtéri színpadon nonstop programmal igyekszenek kielégíteni a városlakók, illetve az idelátogatók igényeit. A két nap folyamán fellépési lehetőséget biztosítanak a helyi és kistérségi amatőr művészeti csoportok számára.

Mivel önkormányzati intézményként működnek, így a legfőbb támogatójuk a Békés Városi Önkormányzat. Céljuk a kulturális központ tevékenységét minél szélesebb közönség előtt bemutatni, a kultúra terjesztésének közvetítő közegeként funkcionálni. Fontos számukra a civil szervezetekkel való együttműködés, így kapcsolatban állnak a város számos egyesületével.

Jelenlegi intézményük Békés Város Önkormányzata a 388/2011 (XII.1.) számú határozatával jött létre. A Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ egy intézménybe integrálja a kultúra, sport és turizmus szakmai területeket.

A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ intézményegységei:

  • kulturális központ
  • Sportcsarnok
  • Sportpálya
  • Békési Uszoda
  • Békési Kishajó-kikötő
  • Dánfoki Üdülőközpont

A kulturális intézményben évente kétezer körüli esemény valósul meg, a látogatói létszám minden évben százezer fő körül alakul. A teljes intézmény átlagos éves látogatóforgalma 200-220 ezer fő.

Intézményük két alkalommal nyerte el a Minősített Közművelődési Intézmény kitüntető címet. Először 2012-ben, majd 2015-ben. Első alkalommal két szakmai területen lettek minősítettek, a képzésszervezés, rendezvényszervezés területén. Másodszor összesen hat szakmai területen nyerték el a címet, ezek: információs tevékenység, ismeretterjesztés, képzés, rendezvények szervezése, közművelődési szakmai tanácsadás és szolgáltatás, tábor.

Régió: Dél-alföld
Megye: Békés
Város: Békés

Cím:
5630, Békés, Jantyik Mátyás u. 23-25.

Intézmény típus:
kulturális központ

Vezető:
Koszecz Sándor
igazgató

Telefonszám:
66 411142

Fax szám:
66 411142

E-mail cím:
bekesikultura@bekesikultura.hu

Weboldal:
http://www.bekesikultura.hu

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.